Interjú: Juhász István

Amit Juhász István eddigi életében letett az asztalra, az mindannyiunk számára példaértékű. Már 12 éves korától komoly sportemberként élt, számtalan ifjúsági ökölvívó bajnokságon aratott győzelmet, majd országos ifjúsági bajnok lett. Később cselgáncs, úszás, búvárkodás, vitorlázás, illetve szörf- és motorversenyek következtek, mindemellett pedig főiskolát is végzett. Kitartása, akaratereje az egész világon kiemelkedőnek számít, ezt több ízben is bizonyította. 1988-ban elindult a "Hősök visszatérése" elnevezésű, borzasztóan kegyetlen és embert próbáló viadalon, ahol 9000 kilométert kellett megtenni az afrikai Dakartól a franciaországi Nizzáig, szörfön, katamaránon, motoron, quadon, biciklin, gyalog, úszva és futva, mindössze 21 nap alatt.

A sátán követői

A verseny már a rajt előtt rettentő negatív sajtóvisszhangot váltott ki, "előre megfontolt gyilkosságnak" titulálták, a szervezőket pedig élesen bírálták. "Aki követi Jacques Monniert - a sátánt - a sivatag poklába, az az ördög megszállottja..." - írta a verseny kitalálójáról a L'Osservatore Romano katolikus hetilap, és bizony egyáltalán nem túloztak. A 150 induló közül négyen életüket vesztették a versenyen, ketten maradandó sérüléseket szereztek, a legtöbben pedig feladták a küzdelmet menetközben. Mindössze tizenhatan értek célba, köztük István is, a tízedik helyen. Ennek az óriási, tulajdonképpen felfoghatatlan teljesítménynek az értékét tovább emeli, hogy ő volt az egyetlen, aki szocialista országból érkezett. Ugye el tudjuk képzelni, milyen hátrányt jelentett ez akkoriban?

"A többiek mind teljes csapattal érkeztek, masszőrrel, szerelővel, orvossal, edzővel, és szuper felszerelésük volt. Ehhez képest én teljesen egyedül mentem, a hátizsákommal - mesélte István mosolyogva. - Úgy néztek rám, mint tyúk a piros tojásra. Aztán a rajt előtt, amikor előkerültek a felszerelések, még tovább fokoztam a hangulatot. A Pécsi Kesztyűgyár volt az egyik szponzorom, ők készítették a motoros ruhámat. Akkoriban azonban Magyarországon igencsak ritkaságszámba ment az ilyesmi, úgyhogy nyugati motoros magazinokból lesték el, vajon hogyan is fest egy ilyen szerelés. Végül készítettek nekem egy bőrruhát. Ugye el tudod képzelni, milyen kellemes viselet volt ez a sivatagban...? A dzsungelben pedig minden ág beleakadt, úgyhogy pár nap után úgy néztem ki, mint aki rendszeresen tigrisekkel harcol. A versenykiírás szerint vinnünk kellett fejlámpát is az éjszakai etapokhoz. Mindenkinek szupermodern fejlámpája volt, nekem viszont a tatabányai bányából - ahol korábban bányászmentőként dolgoztam - sikerült szereznem egy bányászlámpát, jó nehéz, több kilós akkumulátorral. Na ezt már nem mertem elővenni ott mindenki előtt, úgyhogy szépen elástam a homokba, ahol senki sem látta. Azért megnéztem volna milyen arcot vágott az, aki később az afrikai tengerparton megtalálta a 'Tatabánya' feliratú bányászlámpát..."

A versenyzőkre a következő kihívások vártak: 90 kilométer szörfözés az Atlanti-óceánon, összesen 5800 kilométer motorozás illetve quadozás, valamint 150 kilométer gyaloglás a Szahara déli és keleti részén, 800 kilométer vitorlázás katamaránnal a Földközi-tengeren, 4 kilométer úszás Szicíliából az olasz csizma partjáig, 1300 kilométer kerékpározás és végül egy maratoni táv lefutása a dél-franciaországi Nizzában kijelölt célig. Erre összesen tizenhat elszánt versenyző volt képes. Ők az igazi hősök, méghozzá a legkeményebb fajtából.

"Amikor beértem a célba, már iszonyúan fájtak a térdeim, a medencém tele volt zúzódásokkal, egy ujjam és két bordám eltörött, a nyakam teljesen leégett a tűző napon, tele voltam különféle csípésekkel, a hónaljam pedig be volt gyulladva az izzadságtól és a portól. Alig vártam, hogy a családommal lehessek, erre föl egy hétig kellett kórházban feküdnöm, hogy rendbe hozzanak. De ha megtehetném, biztos hogy újra nekivágnék."

Végül erre sem neki , sem másnak nem volt lehetősége, mert ezt a versenyt soha többet nem rendezték meg.

Juhász István mesél a 'Hősök visszatérése' elnevezésű pokoli versenyről

Új kihívások

Négy évvel később, 1992-ben egy Elefántcsontparton rendezett pénzdíjas motorversenyen is részt vett, bár sokkal inkább a kihívás érdekelte, semmint a nyeremény összege. "A kalandvágy hajtott, ez amolyan születési rendellenesség. A Dzsungel Motoros Világkupán a kilencven indulónak adtak egy-egy motort a startnál, és azt mondták: Uraim, a dzsungel másik oldalán találkozunk." Itt István a második helyen ért célba.

Később újabb kihívást keresett, és 1995-ben a magassági motoros világrekord megdöntését tűzte ki célul. Ez akkoriban egy cseh pilóta nevéhez fűződött, aki 5864 méteres magasságig jutott fel két keréken. A motorversenyekhez képest óriási különbség, hogy amíg ott biztosítva vannak a túléléshez szükséges eszközök (orvosok, rohamkocsik, helikopterek, stb.), addig egy ilyen expedíciót egyedül kell teljesíteni. "A vállalkozás neve 'Hungarian Solo Expedition to Himalaya' volt, vagyis egyedül kellett megcsinálnom. Ugyan a Nepáli Minisztérium emberei is feljöttek a csúcsra, de nem ugyanazon az útvonalon mentünk, hanem egy előre megbeszélt ponton találkoztunk."

Összesen 11 nap állt István rendelkezésére, mert az időjárás később ellehetetlenítette volna a rekordkísérletet. Úgy indult útnak, ahogy a hegymászók szoktak, rengeteg felszereléssel, amelyek a motorra voltak erősítve. Csakhogy a túlterhelt géppel megcsúszott egy rönkhídon, és fejjel lefelé beleesett az alatta futó vízmosásba. A nehéz hátizsák miatt a feje a víz szintje alá szorult, így kis híján megfulladt, úgyhogy végül elvágta az összes hevedert, és mindentől megszabadult.

"Az utolsó nyolc napot minden felszerelés, hálózsák, sátor és gázmelegítő nélkül, nedves ruhában tettem meg. Annyi élelmem volt, ami a zsebeimben maradt: néhány cipőtalp ízű energiaszelet. Mivel ebben a magasságban már sok volt a felhő, a ruhám nem tudott megszáradni, ezért kaptam egy ún. hidegsokkot, amely a mai napig nem múlt el. Ha például nyáron egy kicsit elmegy a nap, sokkosan elkezdek fázni, takaróra, hősugárzóra van szükségem, hogy nagyjából másfél óra alatt elmúljon ez a borzasztó érzés."

Juhász István mesél a Himalájára vezető kalandos útjáról

Végül már kibírhatatlannak érezte az esténként hat órától tartó sötétséget és az egyedüllétet. Tizenkét kilót fogyott, de mivel az indulásnál nem volt rajta felesleg, ezt mind az izmaiból veszítette. Rengeteg zúzódással, és egy bordarepedéssel "gazdagodva" végül sikerrel járt, és 6183 méter magasra jutott fel, amellyel megdöntötte a magassági motoros világrekordot. Ezt az eredményt a mai napig nem tudták túlszárnyalni, pedig többen is megpróbálták. A sikeres küldetés után István elment a Nepáli Turisztikai Minisztériumba, hogy regisztrálják a világcsúcsot, majd motorjával elindult az onnan 700 kilométerre található indiai Dardzsilingbe, Kőrösi Csoma Sándor sírjához, hogy tisztelete jeléül elvigyen két marék magyar földet a szülei sírjáról.

Mindezek tudatában teljesen egyértelmű, hogy miért is választották a Megszállottak Klubjának tagjai közé, olyan nevek mellett, mint például Bessenyei Péter, Fa Nándor, Szabó II László, vagy Zsembery Barnabás.

"Neki sikerülhet"

Kovács "Kokó" László - egy lelkes magyar motoros - már több mint két éve készül arra, hogy Juhász István nyomdokaiba lépjen, netán meg is döntse a magassági motorozás világcsúcsát. Elképzelhetetlenül alapos fizikai felkészülés, rendkívüli állóképesség, vasakarat és persze gondos előkészületek szükségeltetnek egy ilyen kihíváshoz, no meg jelentős anyagi háttér bőkezű szponzorok formájában. István szerint Kokónak sikerülhet, ha pedig nekiindul, mi biztosan beszámolunk az eseményekről.

A jelenlegi rekordtartó korábban már letett arról, hogy még egyszer belevágjon az életveszélyes kalandba, de egy kiskaput azért nyitva hagyott:

"Elhatároztam, hogy nem megyek fel többet, hacsak... Hacsak valaki meg nem dönti a rekordomat. Akkor megint neki kell indulnom, hogy új csúcsot állítsak fel. De ha Kokó lesz az, aki megcsinálja, akkor van mentségem!" - mondta mosolyogva, utalva ezzel arra, hogy honfitársa dicsőségét semmiképp sem akarná elvenni.

Az igazi érték

Ezekről az elképesztő versenyekről, és Juhász István dicsőséges helytállásairól talán már korábban is hallott a motoros nagyérdemű, azonban nemcsak ezekért a hihetetlen, emberfeletti teljesítményekért nézek fel rá. Végetlen tisztelet illeti őt azért is, ahogyan él, ahogy gondolkodik, és ahogy embertársaihoz viszonyul. Az előítélet legapróbb szikráját sem lehet felfedezni a tekintetében, őszinte szeretet sugárzik belőle, és azon kevesek közé tartozik, akiknek az jelenti az igazi boldogságot, ha adnak valamit, nem pedig az, ha kapnak.

"Minden ember teljes életet kíván élni, és nekem ehhez szükségem van az ilyen próbákra. Az igazi veszélyérzet, a fizikai és lelki tehertétel lehetőséget kínál arra, hogy az ember igazán megismerje önmagát. Ez a legfontosabb az egészben, önmagunk megismerése. Mert a körülöttünk lévő világgal gyermekkorunktól fogva ismerkedünk, sokat tudunk róla, de olykor felvetődik a kérdés: ki az az ember ott a tükörben? Azt tapasztaltam, hogy a Himaláján olyan kérdésekre találtam meg a választ, amelyekre a hétköznapokon nem sikerült." - mondta egy 2003-ban adott interjúban.

Juhász István már több mint tíz éve lovas terápiával foglalkozik. Lovardájában szellemi fogyatékos fiataloknak adja vissza mindazt, amit a sors elvett tőlük: örömöt, boldogságot, sőt, sok esetben magát az életet, méghozzá szó szerint.

"Amikor találkozom a gyerekekkel, együtt éneklünk, és látom rajtuk hogy boldogok, akkor én is nagyon boldog vagyok." - mondta ragyogó, sugárzó szemekkel. Úgy gondolom, ezek a legfontosabb dolgok az életben, az igazi emberi értékek.

Névjegy

Juhász István

Születési idő: 1955.04.12.

Születési hely: Tatabánya

Iskolai végzettség: főiskola

Foglalkozása: vállalkozó

Családi állapota: nős

Gyermekei: István, Viktória, Katalin és Mária

Kapcsolódó anyagok:

Képgaléria a 'Hősök visszatérése' elnevezésű versenyről

Képgaléria a Himalájára vezető expedícióról

Videó: Interjú 1. rész

Videó: Interjú 2. rész