2009. december 14.
A Dorna és a FIM megállapodott egymással, így hivatalosan is bejelentették, hogy 2012-ben visszatér az ezer köbcentis kategória. Közzétettek alapvető műszaki részleteket is, melyek alapján a Moto2-től lazább, de az eddigi prototípus bajnokságnál szabályozottabb kategória körvonalai rajzolódtak ki.
A gyártóknak egy ezer köbcenti alatti blokkot kell tervezniük, maximum négyhengeres konstrukcióban, hengerenként legfeljebb 81 mm-es furattal. Jövő év első felében elkészül a végleges szabálykönyv, melyben rögzíteni fogják, hogy milyen technikai eszközök állnak majd a gyártók rendelkezésére 2012-ben. Ez tíz év alatt már a negyedik alapvető változtatás a királykategóriában:
2002: Bevezetik a 990-es négyütemű erőforrásokat, első évben még párhuzamosan az 500-as kétütemű kategóriával. Alex Barros az utolsó, aki futamot tud nyerni a kétütemű motorral.
2007: 800 köbcentire csökkentik a maximális hengerűrtartalmat, hogy a motorok végsebességét csökkentsék.
2009-2010: Tartósabb erőforrásokra kell törekedni a gyártóknak, ugyanis egy szezonban összesen hat blokkot használhatnak el a versenyzők.
2012: Ezer köbcentire emelkedik a négyhengeres, négyütemű motorok felső határa, legfeljebb 81 mm-es furattal.
A célok között szerepel, hogy olcsóbbá váljon a motorok előállítása, és ezzel nagyobb számú induló legyen a legfelső kategóriában.
14 hozzászólás
0

Kiváncsi leszek mennyit fognak kihozni belőlük!És hogy az olcsóbbságra törekednek lesz e több csapat, jah meg persze ha az Aprilia visszaszáll az ezresek közé!
Egyenlőre a moto2re vagyok még kiváncsi!
Üdw: Zsoltti
0

Sztem biztos hogy visszaszáll, hiszen pont ezért szállt ki a moto2-ből(jól szarban hagyva egy csomó embert)
0

Az Aprilia azért szált ki a moto2ből, hogy fejlessze az 1000es blokkot, kedves HMC. ÉS tényleg szart hagyott maga után.
#4
M.Myers - 2009. december 14. 17:14
0

Lehet, hogy ennek a feltételnek megfelel a régi 990-es Yamaha, Suzuki és Ducati? Elég csak azokat leporolni? :)
#5
RRPilot - 2009. december 14. 17:19
0

És azért is (kiszált) ...mert már nem kedveznek az Apriliának az új szabályok... vége az egyeduralomnak, már nem ők vezényelmek, nem dől már a pénz (nem annyit kérnek a gyári motorokért amennyit akarnak)
Túl kockázatos a moto2-ben felvenni a versenyt a többiekkel...
Ezt a pénzt inkább költenék a motogp-re... legalábbis remélem, hogy ezt tervezik (nem bízom már az Apriliában) ...szivesen látnék újabb csapatokat motorokat a motogp-be...
+ 1

Érdekes lesz a Moto1, azonban még kérdés a tanktérfogat, felhasználható anyagok és az elektronikai korlátozások.
#7
geaz - 2009. december 14. 23:39
0

Az Aprilia okát nagyon is megértem.Az hogy szinte gyári CBR blokokal futosgálnak.. minősíthatetlen.De kár hogy ezt réges rég tudták...van bőr rendesen..de a Hondának is:) csak Gábornak legyen meg a helye.
#8
mlas - 2009. december 15. 18:20
0

Én ezt nem értem. Mi a retekér kell most visszaemelni 1000-re? A 240 ló nem elég? Az F1-ben is inkább csökkentenek folyamatosan, mégis javulnak a köridők. Itt is maradhatott volna a 800, és betiltani az elektronikus mankókat, azzal vissza lehetne fogni a tempót.
#9
M.Fecsu - 2009. december 15. 19:52
0

Csak itt most a pénzről van szó , nem pedig a javulásról:S
#10
mr490 - 2009. december 18. 00:54
0

A MotoGP mindig is izgalmas volt, innentől kezdve nekem tökmindegy, hogy 800cc vagy 1000,,, mindegy, hogy 1 tizeddel jobbat gyorsulnak, amikor az utolsó körben 5en előzgetik egymást,, na az a király. Főleg 125ben!
0

Nem értem miért nem a 125-ösöket fejlesztik 400ccm 4t-re 2012-től? A 800Gp meg maradna, csak éppen elektronika nélkül.
0

Miért fejlesztenék 400-asra? Pont azért vonták ki a 250-et, mert már nem gyárt senki sem olyan motort, és nem segít a gyártókank a fejlesztésben.
Amúgy nem gyanus, h Moto2(600ccm) meg MotoGP(800ccm)?
Azért legyen már valami értelmes külömbség...
#13
mr490 - 2009. december 22. 14:41
0

#11... itt pont az a lényeg, hogy olcsóbb legyen a fejlesztés, ne csak a 2-3 élcsapatról szóljon egy futam. Ha most a 125ösökből 400 4T-t csinálnának, akkor megint egy pár csapat lehúzhatná a rolót és csak azok maradnának életben, akiknek hatalmas anyagi hátterük van (ez 125ben ritka). Én csak azt várom, hogy a poker, golf, snooker meg hasonló "sportok" helyett egyszer-egyszer leadnának egy Man TT futamot vagy Superbikeot, és ezutóbbira ne kelljen hajnal 1ig várni, hogy láthass valami ismétlést.
0

Sziasztok
Hát nem tudom hogy ti hogy értelmezitek de mivel leírták hogy 6 blokk használható egy évben és törekednek arra hogy ne szökjenek az árak az egekig, így vissza hozzák az 1000-es kategóriát, és hogy miért ez a magyarázat mind erre. Valóban eltudják érni a teljesítményt a kisebb cm3-méteres motor blokkal de nem mindegy hogy meddig, hiszen egy kisebb blokknak ahhoz hogy elérje az ezresek teljesítményét, magához mérten nagyobb fordulaton és teljesítményen kell dolgoznia, ez pedig mint tudjuk nagyobb és hamarabbi kopáshoz vezet. Szerintem az ezresek vissza kerülése tudja kiküszöbölni a túlhajszolt kihegyezett kis gépek szétforgatását, és ezzel betartva az éves 6 blokkból versenyzést, mert egy ezres kibírja.