2010. január 21. | szöveg: kutya.

Újabb biztos helyek a Moto2-ben

Ahogy közeledik a szezonkezdet, úgy rajzolódik ki az új kategória végleges formája. A meglepetésként érkező Bimota mellett, a már ismert csapatok is lázasan dolgoznak, és próbálják a legjobb versenyzőket leszerződtetni.
Jelen esetben a legjobb, nem biztos, hogy a leggyorsabbat jelenti, a Moto2 egységeknek ugyanis egyelőre ismeretlen közegben kell bizonyítania. Ehhez olyan pilóták szükségesek, akik tesztelőként és – szükség esetén – fejlesztő-mérnökként is helytállnak a csapatban. Ezért is eshetett az angol FTR alakulat választása a 34 éves Alex Debonra – ő versenyzőként és tesztpilótaként is bizonyított már. Időközben a Stop&Go együttese is véglegesítette a 2010-es indulási feltételeit. A Suter vázzal szerelt motorokon Talma korábbi csapattársa, Hector Faubel és a thaiföldi Ratthapark Wilairot fog versenyezni az idei szezonban.
A felkészülési időszak egyértelműen megkezdődött, a jövő héten Jerezben, míg február közepén Barcelonában fognak tesztelni a csapatok.

Sokan kérdezik, miért ez a nagy csend Talmácsi körül? Talán a Speedup Team nem vesz részt a januári próbákon? Nos, komoly aggodalomra továbbra sincs okunk, a „nagy” csapatok (pl. Aspar, Tech3 stb.) szintén téli pihenőjüket töltik, és várhatóan a szezonkezdet előtti hetekben kezdenek majd intenzív tesztelésbe. Ehhez egyébként nagyba hozzájárul, hogy a végleges erőforrást március szállítja a Honda gyár, így a 100 százalékos motor csak alig egy hónappal az első verseny előtt gurulhat ki a pályára.
cimkék: Talmácsi Gábor · Moto2 · Talma · Bimota · Aspar

8 hozzászólás

#1 stephan01 - január 21. 11:56
+ 2
Eléggé várom már az első Moto2-es futamot!
#2 kumi75 - január 21. 17:10
+ 4
Ne aggódjunk mert a többieknél is csend van?!AHA!Tehát ha nem tudok semmit az jó...
#3 matyko07 - január 22. 16:58
0
Biztosan nagy durranás lesz!
De!
Kicsit elszomorodtam, mikor a Ricardo Tormo-n Valenciában kikaptak 1 bő másodperccel egy Ten-Kate Supersport géptől....
Üdv:matyko07
#4 balagemaster - január 22. 19:19
0
nemtom de ez a moto2 nem hoz nagy lázba. zwei takt faszább volt
#5 Koczkas - január 23. 00:54
0
Ez a 140-150LE nem tom lázba fog-e hozni...:) Jó könyebb lesz a moci így végre is több lesz mint egy utcai, sz.tem örülök,ha a 270-280km/h-t elérik! Mindenesetre addig még lesz egy kis idő az én mocimra is! Jó éjt!
#6 balagemaster - január 23. 12:02
0
jó biztos fasza lesz, nem azt mondom, csak ez a szubjektív véleményem. Amúgy pöppet kíváncsi vagyok rá. :)
#7 Petyaa - január 23. 13:33
0
Szerintem izgalmak tekintetében biztos nagyon állat lesz minden verseny, elvégre elég hasonló technikával fognak indulni! Ha olyan izgalmakat fog hozni 600as 4ütemű csata, mint sokszor a kis 125ösök, az azért nem lesz rossz.
Viszont hogy jó ötlet volt-e ennyire a költségcsökkentés, honda háziverseny stb, az majd idővel eldől! De ha tényleg nem fognak jobbat menni mint a supersport 600 asok a WSB-n, akkor a szervezőknek kellene elgondolkodniuk rajta....
#8 agent47 - január 25. 19:53
0
Hali,nincs infótok arról melyik sport csatorna közvetíti majd a futamokat?

Hírek »

Idén sem lesz futam a Balatonringen
Nem kapja meg az állami hitelt a pályát építtető cég.
Motoros eseménynaptár
Új funkciókkal bővült eseménynaptárunk.
Kétütem kontra négyütem
Motokrosszos körökben az egyik legelterjedtebb vitatéma, hogy megéri-e a drágább négyüteműekbe invesztálni. Vajon a kisebb fogyasztás kompenzálja valamelyest a nagyobb szervizköltségeket? Alaposan körbejártuk a témát, így most pontosan megtudhatjuk, mennyi az annyi.
Szabályzat · GYIK · Kapcsolat · © 2003-2009 Sport Motor