Vezetéstechnika: a kanyarodás

Az egyik leggyakoribb manőver az irányváltás, a kanyarodás, mégis sok tévhit és városi legenda övezi. Az egyes kanyartípusok, a különböző vezetéstechnikai fogások és az eltérő stílusú motorkerékpárok speciális trükkjei egy egész cikksorozatot megtöltenének, ezért most csak egyetlen problémát igyekszünk kielemezni, mely a motorosok viszonylag nagy hányadát érinti. A bevezetőben említett szituáció mindennaposnak mondható, hiszen országúton és városban is adódhat úgy, hogy az ellenkező irányban folytatnád az utadat, s ehhez meg kell fordulnod. A hazai közutak átlagos sávszélessége 3-4 méter között van, tehát hat-nyolc métered van a manőverre. Egy motor általában 2-2,2 méter hosszú, azaz bármikor kényelmesen, egy íven, lábletétel nélkül megfordulhatunk vele. A probléma ott kezdődik, hogy egyrészt erre a manőverre nem minden motoros képes, s helyette lábletétel mellett lassan evickél - esetleg ipszilonban fordul - a vassal, ami egy forgalmas szakaszon nem éppen veszélytelen.

A helyzet még bonyolultabb, ha az ellenkező irányban kell megfordulnod. Érdemes egy próbát tenni a parkolóban, lendületből, lábletétel nélkül egy teljes kört leírni jobbra, majd balra. Ha a körök átmérője megegyezik, gratulálhatsz magadnak, azon kivételek egyike vagy, akit nem csapnak be az érzékei, megszokásai. A maradék 90-95 százaléknak pedig ideje kicsit átgondolni, miért is nem áll kézre a szűk jobbos kanyar.

Rossz beidegződések

Irányváltáskor a motor és a vezető közös tömegközéppontjából támadó erő kifelé próbálja taszítani a járművet, melyet természetesen a motor ledöntésével és - ha szükséges - kormányzással győzünk le. Mielőtt tovább lépnénk, ismét érdemes elvégezni egy kísérletet ezzel kapcsolatban. Ha fogsz egy motormakettet, vagy bármilyen tárgyat, ami egyéb támasz nélkül eldőlne, azon könnyen megtapasztalhatod, hogy álló helyzetben semmi nem tartja egyensúlyban, vagyis a stabil kanyarodáshoz állandó mozgásra lesz szüksége. A lassan mozgó motor már viszonylag stabilan fordul ledöntött állapotban is, azonban a lehető legbiztosabb módszer, ha előre és hátra is egyenlő erővel húzod a tárgyat, hiszen ilyenkor egy helyben is bármikor megtartható ledöntött állapotban.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a szűk kanyarban állandó gázon és - ha kell - a hátsó fék finom használatával egyensúlyba hozod a motort, a folyamatos mozgás pedig, mintha csak sínen vezetné, stabilizálja a gépedet a forduló közben. Ezáltal egy két méternél hosszabb motorral is könnyedén meg tudsz fordulni a háromméteres sugarú körben. A probléma azonban továbbra is fennáll, hogy a többségnek elsőre ez csak balra sikerül, és a jobbos fordulók általában nagyobb gondot okoznak.

Miért alakul ki ez a reflex, ha a két mozdulat között látszólag csak az irány az eltérés? Egyes vélekedések szerint pont a hátsó fék aktív használata miatt történik mindez, ugyanis a jobbos kanyarban a jobb lábunkat tennénk le, ha egyensúlyunkat veszítjük, de az ugye foglalt a pedál taposása miatt, s így ez a bizonytalanság növeli a fordulókörünket. Ez akár igaz is lehet egyes esetekben, de mint azt a pályaoktatásban jártas Chrobák Janitól megtudhattuk, a nála megjelent motorosok legalább 90 százaléka is a balos íveket abszolválja magabiztosabban, pedig a rázókövek mellett a hátsó féknek nem sok szerep jut. Ez a felemásság motorosok mozdulatain is látszik, hiszen bátrabban ülnek ki a gép bal oldalára, határozottabban lelógnak ebbe az irányba a vasról. Jani először azt gondolta, hogy a jobb- és balkezes tanulók jelentik a megoldást, de az elmélet gyorsan megdőlt, mikor látta, hogy a ballal aláíró diákok is ugyanebbe az irányba fordultak lelkesebben...

Jobbra tarts!

Az elindulás, az előzés, a kikerülés - ez mind-mind úgy kezdődik, hogy megindítjuk a vasat balra, miként az is természetes, hogy baloldalról szállunk fel rá. Egy sziklás, szűk szerpentinen haladva is a könnyen belátható balos ívek fekszenek a többségnek, hiszen ezekben a tekintet a kanyarkijáratra fókuszálhatjuk, míg a jobbos kanyarokban Superman röntgenlátására lenne szükségünk, hogy ugyanezt megtegyük. Mivel a napi rutin során az előbbi, lazábban végrehajtható mozdulatsor rögzül, a szűk fordulók közben is ezt kezeli az agyunk „ismerősként", ezáltal jobban is boldogulunk vele, míg ellentétes irányban csak hosszas gyakorlás során sajátítható el, hogy ugyanolyan könnyen, csípőből abszolváljuk a kanyart.

A tréningek alkalmával jól megfigyelhető, hogy a többség a balos irányú feladatokkal kezdi a sort, a könnyebb megoldást, s egyben a sikerélményt keresve. A valódi megoldás persze az, ha a „mumust" erőltetjük, legyen az bármilyen mozdulat vagy manőver is, hogy a körülményektől és a sebességtől függetlenül harmonikus legyen a mozgásunk, illetve biztonságosan tudjuk kezelni a motort. A hangsúly persze nem a sebességen, hanem a biztonságon van, hogy az adott tempó mellett lazábban, könnyebben terelgessük a vasat. A célt elérve már sokkal kevesebb figyelmet követel majd a hajtűkanyar legyűrése, ezáltal több energiánk marad a forgalom többi résztvevőjére figyelni, és tulajdonképpen ez a valódi eredménye a feladatsornak. Persze fordítva is igaz, azaz a fejlődés eredményként ugyanolyan erőfeszítéssel már nagyobb tempót érhetünk el, de a hétköznapi közlekedés általában nem a másodpercek lefaragásáról szól, s kár is lenne utcán vagy országúton a pár másodpercnyi előnyért bármit is kockáztatnunk.

Egyedül nem megy...

A gyakorlás önmagában nem sokat ér, ha nincs külső szemlélő, aki látja és kijavítja a hibákat. Ezért a kanyarodással kapcsolatos próbákhoz is elsősorban a profi vezetéstechnikai tréningeket ajánljuk, melyekből szép számmal találsz az országban, sőt idén már az ingyenes képzések száma is örvendetesen nőtt az előző évhez viszonyítva.

Ha nincs pálya a közeledben, megteszi egy kisebb aszfaltozott placc is...

Ha nem szeretnél vagy nem tudsz erre pénzt szánni, megbízható oktatókkal, költségmentesen sajátíthatod el az alapfogásokat a MAMI Kupa kakucsi futamain, a a mecseknádasdi helyszínen, a Motoros Family rendezvényein, illetve a főváros közelében is rendszeresen lehetőség nyílik a motorkezelési ismeretek csiszolására.