Több mint négy évtized után, 2022-ben visszatért Európába a Honda Dax, mely a tacskóról (dachshund/daxhund) kapta a nevét. Elég csak rápillantani a formás gépre, és a hosszú, préselt acélvázat, valamint a 12 colos felniket látva rögtön egyértelművé válik, miért választották ezt a nevet:

honda-st125-dax-2024
Honda ST125 Dax

Új fényezéssel érkezett az idei Honda ST125 Dax

Érdekesség, hogy az elsősorban városi közlekedésre tervezett apróságon nincs kuplungkar, fel- és visszakapcsoláskor elég a váltókaron pöccinteni egyet, a többit pedig „intézi” a Dax röpsúlyos tengelykapcsolója. Így a sűrű forgalomban közlekedőknek garantáltan nem görcsöl majd a tenyere, alkarja, az egésznapos motorozás után, és egy dologgal kevesebbre kell figyelniük a nyeregben. Szintén rendhagyó, hogy gyakorlatilag lehetetlen véletlenül „lyukat váltani”, mivel a sajátos kiosztású erőátvitelben az üres van alul, és felfelé a négy fokozat. 

honda-st125-dax-2024
A Dax 124 köbcentis, léghűtéses egyhengerese bő másfél literrel beéri száz kilométerenként, így a vázban kialakított, csupán 3,8 literes üzemanyagtartállyal akár 240 kilométert is megtehet

Jóllehet, az új Dax korhű megjelenésű, mintha csak az 1969-ben megjelent ős állna előttünk, de a régies lámpatestek LED-es fényforrásokat rejtenek, és nem hiányzik róla a napsütésben is kiválóan leolvasható, negatív szedésű LCD-műszeregység sem.

honda-st125-dax-2024
A fürge, 107 kilós Honda fordulósugara mindössze két méter, így akár sávon belül is megfordulhatsz vele

Mivel a műszaki alap kiforrott, ezen nem is változtattak a mérnökök, viszont a rendkívül terepképes előd, a Honda CY50 Nauty Dax megjelenésének ötvenedik évfordulóján egy új, látványos fényezéssel rukkoltak elő. Így az idei évtől a megszokott Pearl Nebula Red (gyöngyházpiros) és Pearl Cadet Grey (gyöngyházszürke) mellett a képen látható Pearl Glittering Blue, azaz gyöngyházfényű kék árnyalatban is elérhető a modell.

honda-st125-dax-2024
Nem lehet panasz a Honda A1-es motorjainak népszerűségére, hiszen a CB125F a legnagyobb darabszámban eladott új, váltós 125-ös Magyarországon, míg a 125-ös robogók eladási versenyét – továbbra is – a PCX125 vezeti

Ezzel már öttagúra bővült a Honda váltós nyolcadlitereseinek száma, hiszen a formás Dax mellett ott sorakozik a CB125F, a sportosabb CB125R, a Z125M Monkey, valamint a C125 Super Cub is.