Úgy tűnik, a Doktor ott folytatja 2010-ben, ahol tavaly abbahagyta. Egyből a mezőny élére állt, és a még „nyers” motorral hozott egy 2:01-es időt, ami egy másodpercen belül van a –szintén általa tartott – pályarekordtól.
Malayziában a második napon a tesztpilóták pihentek, és a versenyzők vehették kézbe az idei évre felfrissített motorokat. Az időjárás is kedvezett, és láthatóan ’éhesen’ mentek ki a pályára a pilóták a hosszú téli pihenő után. Rossi meglepően jó idejétől alig lemaradva Casey Stoner lett a második (+0.491) és meglepetésre Edwards (+0.521) ill. Capirossi (+0.791) jött fel a harmadik és negyedik helyre.
A nagy tempó ellenére csak egyetlen baleset történt, Aleix Espargaro dobta el nagy igyekezetében a Pramac Ducatit, de komoly sérülés nélkül megúszta az incidenst.
A három napos teszt holnap délelőtt folytatódik, a csapatok délután öt óráig próbálhatják az új technikákat a sepangi pályán.
22 hozzászólás
+ 3

no ebben megint nincs semmi meglepi.Go Rossi Go
+ 3

ez egy ááállat:)
+ 4

Ha Rossi az első az olyan mint amikor reggel fel kell a nap.Semmi különös nincs benne.És ez így van rendben!Il dotore sempre di uno!
+ 4

Mindíg azon gondolkozom, vajon meddig tudja még csinálni. De mindíg meggyőződöm arról, hogy csinál nekünk még jópár fain szezont. :)
+ 1

Rossi egy isten és ez mindig is így lessz!Nincs se előtte se utánna senki csak egyedül ő az aki van!Reméljük soha nem hal meg mert egy ien tehetségre mindig is szükség lessz a világnak.Az egyéni véleményem az hogy szerintem a doktort az ufók hozták,és neki megtetszett itt a földön és úgydöntött ittmarad nekünk hogy tanítson minket motorozni míg világ a világ.GO GO GO VALE!
+ 3

Grande Vale!
+ 3

nem tudok meglepődni rossi a király! lorenzóval mi történt!?
#8
mr490 - február 4. 23:11
+ 1

élő legenda, kivételes tehetség, de mégis Stonernek szurkolok mindig :)
+ 2

1. Rossi - 2'01.411 (pályacsúcs 2'00.518)
2. Stoner - 2'01.902 +0.491
3. Edwards - 2'01.932 +0.521
4. Capirossi - 2'02.102 +0.691
5. Lorenzo - 2'02.165 +0.754
6. Dovizioso - 2'02.630 +1.219
7. Hayden - 2'02.792 +1.381
8. Pedrosa - sajnos nem közölték az időeredményét
Legjobb rookie Barbera 2'03.030-al. Az őt követő pilóták mind 0.7 másodpercen belül végeztek, mégpedig a következő sorrendben:
Espargaró, Spies, de Puniet, Bautista, Simoncelli, Melandri, Aoyama
+ 3

Tuti,hogy ALIEN!
#11
bier - február 5. 12:42
+ 2

Vannak itt páran hangyafasznyi különbséggel, szerintem a Dokinak az idén nem egyszerű a dolga.
+ 1

ööö hogy is van ez?mindegy hogy egy arasszal nyersz vagy egy utcahosszal...ha nyersz nyersz.pont.
#13
bier - február 5. 17:05
+ 1

Hát egyenlőre még nem nyert, és úgy látom a többiek sem henyélnek.
+ 1

Nézzétek meg a mai 3. nap végeredményét. Az első 7be befért a 4 Yamaha. Rossi=1., Lorenzo= 3.,Spies=5.,Edwards=7.,
Több mint erősnek igérkeznek idén a hangvillások. De már csak 64 et kell aludni...
-13

golyót neki !
-3

tiszta dedó ez a rosszibuzulás...
mintha legalábbis a családtagotok lenne :D
csak ő van,meg isten,meg sose haljon meg wáháhá
+ 2

Kedves FülöpGábor-úr wáháhá (méghogy úr :D).Én szeretném ha családtag lenne ezt jól látod.A dedóra meg csak annyit hogy amekkora tudással rendelkezik a Doctor amelett igazad van csak dedósok vagyunk Úgyhogy nagyon jól látod ezt az egész rosszibuzulás-os dolgot.Látom te is nagy rossifun vagy :D
0

Nem meglepő hír.. :) Hajrá Vale!
+ 2

Rossit lehet szeretni és lehet nem szeretni de nem lehet nem észrevenni és aki nem szereti gondolom az is el ismeri a tudását.Még ha nem is valja be saját magának.
0

MHRRACING! Már az adatlapod is azt sugallja hogy kivételes ember vagy.....
0

Ezt már tudtuk tavaly is... 46.
#22
castro - február 12. 09:39
0

Mhrracing kapd be a faszt! de ne az enyémet , mondjuk egy lóét!