-2

Félreértés ne essék, elismerem ennek az embernek a tudását. DE Ennyit nyavajogni, ez már kész. "Nincs pénzem, rossz a kondim, rossz a közérzetem stb stb stb. Olyan interjut még nem láttam ahol nem sírna... Versenyeztem, jól is mentem, de nem volt pénze a családnak, így hát abba hagytam, mégse sírok, ugyanugy motorozok, csak nem versenyzek ennyi.
+ 6

Szia Proximus!
Igazad van, viszont hozzáteszem, hogy neked is nehéz lenne egy olyan rangos eseményekkel teli versenyzős időszakot lezárni, mint amilyen Bitteré! Én bízom Sanyiban. Mindenkinek vannak rossz pillanatai, miszerint becsődöl a lelkiállapota, de annál jobb, amikor már van kiút! Sanyi barátainak meg köszönettel tartozunk, hogy mégis rábeszélték őt a folytatásra.
Gondold el, a North West200, az Isle of Man Tourist Trophy, az Ulster és Macau GP nem piskóta. BÜSZKE vagyok arra, hogyezeken a kőkemény versenyeken van egy olyan magyar, aki már bizonyított, s öregbítette a hírnevét ezeken a kőkemény versenyeken!
Nem követem végig Bitter versenyzését, néha hónapokkal később, ha hallok róla valami hírt. De mégis inkább Bitter Sándorban bízom, mint Talmácsi Gáborban!
+ 2

Sok sikert a 2010-es tervekhez, ne add fel Bitti!
Üdv.: egy szurkoló
+ 5

#2 SpeedBike
Egyet értek! Én is nagyobb bizalmat fektetek Bittibe mint Talmába!
Bittiről nem igen hallani semmit, még is motorozik! Nem a pénzért csinálja, hanem azért mert ez az élete és szerény véleményem szerint nagyobb tehetség mint Talma... de ez az én véleményem, nem kell megkövezni érte!
-2

Sokkal nagyobb tehetségek vannak itthon,mint a Bitter,inkább azokat kellene tolni!
Na csáá gyííííkok.
+ 6

Én sem szeretném minősíteni senki sport karrierjét, tudását stb.
De sztem Bittinek nagy szüksége lenne egy jó píárosra aki nem hagyná, hogy ilyen cikkek, megjelenjenek róla, vagy ilyen nyilatkozatokat tegyen.
Évek óta figyelem a pályafutását és valóban nem volt sok olyan róla megjelenő cikk, hogy "bazmeg most pont nincs semmi bajom " . De ha mégis így nyilatkozott, akkor is hozzátette, hogy a "sok rosszakaró, irigy stb. emberek ellenére ".
A tehetség az egy dolog de a mai világban jó marketing nélkül sz.t sem ér. Sem a motorsportban sem máshol.
Szóval ha Bitti te is olvasod az itt megjelenő hozzászólásokat akkor azt üzenem: PR! REKLÁM! MARKETING! és hajrá
+ 2

Jelzem, keves ilyen epito jellegu kritikat olvasok, mint coolwheel -e, gratulalok!
+ 1

úgyis sportmenedzser vagyok. elvállalom bittit társadalmi munkában :P :D
+ 3

Hozzám is közelebb áll Bitti mint Talma, nem lebecsülve Talma eredményeit. És tényleg kurva jó érzés, hogy valaki innen, ott a nagy nevek között szinte saját erőből JÓL nyomja. Hajrá Bitti, hajrá Talma! És ne nyafogj, húzzad neki ember és bízva bízzál.
+ 3

Az elöttem szólók mindent leírtak.
DE nem kellene elfelejteni,hogy nagyon kemény sérülése volt,ami után nem biztos,hogy bárki úgy tudna motorozni mint ő. Meg nagyon elpártolt melőle a szerencse a 08-as TT-n. Átverte őt a kinti csapat stb... Támogató kevés,el kellett adnia a telkét,hogy tudjon motorozni,egyszer még a TT-s motorját is árulta. Közben meg a kis hazánkban különböző emberek elindulnak versenyeken(Pl Bamakó Rallyn a szépségkirálynők,médiaszemélyiségeknek autó stb) támogató meg annyi mint égen a csillag.Vezető beosztásu emberek lopják a pénzünket,neki meg nem jut semmi. Ha megkérdeznénk,a lakosság 70%-nak fogalma sincs,hogy mi az a MAN TT.Pedig egyedüli Magyarként indul és nagyon jól megy,ezt tudjuk mindannyian. Ha már erről van szó, a Talma sem kap szart sem Magyarországtól mert a MOL sem Magyar tulajdonu ugyebár. Hát a helyében én sem lennék boldog,és ezért is van,hogy a világban megjelent összes nagy dolgot Magyarok találtak fel,fejlesztették ki,de nem "Magyar színekben,, mert ennek az országnak nem kellenek a tehetségek,csak a Pákó,Kiszel Tünde,Mónika Show stb...... Én nagyon büszke vagyok rá,és nagyon szurkolok neki,remélem sínre kerülnek a dolgai.Na add fel,húzzad neki Bitti! Húú srácok ha egyszer kijuthatnék a TT-re és láthatnám élőben menni..........na az lenne a nagy dolog.
Üdv nektek.
+ 2

Coolwheel--- csak megjegyzem hogy Bittit a Bomba is támogatta ami azért nem egy átlagos szponzor illetve RTL klubban is szerepelt nem egyszer...
Az hogy ki a Jobb versenyző Talma vagy Bitti? a kettőnek elég kevés köze van egymáshoz talán csak annyi hogy motoroznak mindketten (sarkítva)
Két külön kategória...Talma sztem sose menne el TT-re míg Bitti igen, Pályaversenyzőkből meg van egykét TALÁN nagyobb tehetség mint Bitti, de sztem ezt aláírjuk...
mindenesetre remélem olvasok róla milyen kinti versenyen fog indulni!
Sok sikert Bitti!
#12
Bitti - január 20. 19:31
+ 5

Köszönöm a jó kívánságokat!
0

Ne add fel Bitti a mult evben elfigyeltem a megertesedet nehany sokkal lassab verszenyzovel szemben!
+ 1

Aszfaltvágó leírta a nagy igazságot! HAJRÁ BITTI, HAJRÁ TALMA, HAJRÁ MAGYAROK!
+ 1

Hajrá Bitti! Remélem látlak motorozni sokat, és jó eredményekről fogunk hallani felőled ;) Gázt neki!
+ 1

Az rtl klubban a szereplésről csak annyit hogy valamelyik szenny műsorban(talán fókusz) a tapsoló buksi kutya mellé berakták pár percre, de volt olyan év amikor közölték vele hogy nem kell a tv-be mert nem halt meg a tt-n, így nem hír! Remélem nem írok hülyeséget de erre valamelyik interjújából emlékszem. A bomba meg ki tudja menyire támogatta.. uh én meg tudom érteni
De az tény hogy egy jó PR ötlettel sokat lehetne dobni mind anyagilag mint elismerésügyileg, ez megérhet pár kört. Nem is feltétlen nagyközönség médiának, de magamból kiindulva ha pl éppen sportmotort akarnék venni és összehoznának vele egy beszélgetést h mi merre hányméter meg mondjuk utána a tulajoknak tartana oktatásokat meg ilyenek baromi sokat nyomna a latban nekem laikusnak h melyik márkát kitől vegyem. Inkább olyantól evnném aki ebből őt is támogatja utána és nekem is jó..... Szóval nem kell 1 egész országnak ismernie, de a motorosok között is lehet piac akik ismerik.
Biztatásul pedig csak annyit tudok mondani amit az egyik szerelőd is 1 onboard tt videó tankolásánál:
Gyerünk apa! Edd meg őket!
hajrá
#17
&rash - január 20. 21:52
+ 6

Bitter Sándor olyan versenyeken indul, amikről egy átlagos motoros, versenyző csak álmodozhat. Ennek ellenére alig hallani róla, médiában is keveset szerepel. Az hogy vannak időszakok amikor kibukik az ember, és nem beszél senkivel, nemtudja hogyan tovább, és csak rágódik, az sokkal kisebb gondok miatt is előfordul az emberekkel, nem pedig amikor egy sikeresnek mondható karriert tör ketté.
Motoros tudását kár vitatni, amit belefektetett ebbe a sportba, hogy az életévé tegye az rengeteg kitartást, áldozatot kíván. Ennek ellenére mit kap? Bitti már megint csak panaszkodik, más is megérdemelné a lehetőséget blablabla. Megérdemelné, de Bitti magától érte el. Talán jogosan van kibukva, eldönti hogy abbahagyja. Aztán megnyugszik, átgondolja, b@ssza meg mindenki, csinálom tovább - ehhez kell erő, nem ahhoz hogy a menedzserem leadjon a médiának valami nyavalygást miért vagyok képtelen teljesíteni.
Amit cikket olvastam róla, az lekötött, érdekes, elgondolkodtató volt, mennyire másképp is lehet versenyezni, nem csak az aszfaltkarikán hajszolni a másodperceket és küzdeni újra és újra. Hozzám sokkal közelebb áll ez a fajta motorozás, lévén hogy utcán motorozom.
magyarországtól mit kapott? - szövegszerkesztő nagy betűvel kezdené, én ha lehet még apróbbal - amikor voltak eredményei nem lett nagy dobra verve, nem lett elismerve, ha nincs az sincs, de azért egy kis fikázást kap. Zsoltika indul forma 1-es autóval soksok pénzért? Mutogassuk a gyereket a tévében, mert most egy hős hogy apu befizette egy körre. Talmácsi a médiasztár? Kezdi megközelíteni győzikééket.
Számomra lehet csak azért tűnik egy különleges embernek, mert nagyon hasonló az életfelfogásunk. Remélem sikerül neki tovább versenyezni, és sikereket elérni, azok az emberek akik most mellette álltak pedig továbbra is ott maradnak, hisz ilyenkor van a legnagyobb szüksége rájuk.
+ 2

Ne hagyd abba Bitti , mert gyors és tapasztalt motoros vagy.Az utcán nincs pardon,s te mégis pengettél.Kelj fel és harcolj!csak látnánk még tőled ManTT_-s felvételeket,meg interjukat! Én szurkolok neked.Kurvára szeretnélek ujra sikeresnek látni.ennyi
#19
Robis - január 20. 22:58
+ 2

A Talmácsi már csak azért sem juthat ki a TT-re, mert meghívásos verseny, és nem olyan szakágban nyomja, ahonnan meghívnák. Pl endurance versenyeken kéne nyomulnia, méghozzá jól. A Bitti kiharcolta a jogot a meghívásra és a versenyen bizonyított, hogy megérdemelte a részvételt. ÍReméljük felfedezik a sponzorok és nagyobb hangsúlyt kap itthon ez a motoros ágazat is. Vannak fimjeim ezekről. Le a kalappal előttük.
+ 1

Kitartas Szatir!Jelentkezzel!hajra tovabbra is!
#21
MuZ - január 21. 08:56
+ 4

Azt azért érdemes nem elfelejteni,hogy Bitti az ÖRÖKÖS indulás jogát vívta ki a TT-n.
Ez talán nem kis dolog,ennek ellenére a motorosokon(nem motortulajdonosokra gondoltam) kívül sokan azt sem tudják,hogy létezik.
De ez az úgynevezett sajtó szegénységi bizonyítványa.
Had ne ismételjem,hogy kik azok és milyen teljesítmény van azok mögött akik viszont ismertek.
Nem vagyok egy rajongós típus,de ahonnan és ahányszor Bitti felállt az szintén példa értékű.
Én személy szerint nagyon sok kitartást és még több sikert kívánok neki!
+ 3

Hajrá Bitti...ne hallgass azokra az emberekre akik csak fikázni tudnak és lehet nem is tudják ki vagy és hol indultál.....Ilyen kritikák csak erősítsenek....mutasd meg nekik, hogy mit tudsz, SOHA NE ADD FEL!
Sok sikert, kitartást és erőt kívánok neked! Gyerünk Sanyi csak így tovább....
#17 &rash - Szerintem nagyon jól beszéltél, elmondtad amit én is szerettem volna...
+ 3

És sportmotor! le van szarva az összes egyéb média, mi nagyon szívesen hallunk Bittiről. Remélem hogy itt minden versenyéről lesz 1-1 kis cikk!
+ 3

Hajrá Sanyi !
+ 2

Igaza van Petyáának! Sportmotor, több cikket Bitterről légyszi... Ha csak annyit írsz, hogy most vacsorázott egy fasza edzés után, nekünk az is elég!
Valaki írta, hogy Talma, és Sándor más és más kategóriában versenyez. De mégiscsak azért tartom nagyobb EMBERnek Bittert, mert ő saját erőből, Talmának meg egy egész banda szedte össze a motoroznivalót!
Talmácsi bömbölt a GP motorja után, Bitter meg cselekedett! Nem mindegy!
Sanyi! Kint leszel Március 20.-án, szombaton a motorshow-n? Erre válaszolj kérlek! Szeretnék egy autogrammot kérni!
#26
sikoy - január 21. 19:34
+ 4

Két értelmes ember látja okosan át a dolgokat! Aszfaltvágó és &rash kollégánk! A sok buzernyák okoskodik,miközben fingja nincs mit tesz le egy ilyen versenyző, milyen mentális és lelkierő kell ahhoz pl hogy össze csavarozzák a lábod és két hét múlva motorra üllsz versenyezni, miközben újra eltörik és ismét a szopás van vele! Ő az eggyetlen magyar aki képviseli hazánkat ebben a sportágban és nem a menedzsere fogja a kezét, meg a szponzorokat, hanem eladja a telkét bazzd meg! Én is sírnék! ebbe a tetü korrupt geci országba és lehet hogy két élet is kevés lenne hozzá hogy ennyit elérjek. És ez a szomorú hogy eggyes sportágaknak fossák a pénzt azért hogy a sok barom köcsög kimenjen őrjöngeni, ennek az embernek meg szarnak a fejére! ez a véleményem akinek nem tetszik azis egy gyííkfaszu!
+ 1

Kedves ál Bitti (12. hozzászóló)!
Jó hogy helyettem írsz de nem túl etikus.
Köszönöm az építő kritikákat, igyekszünk tanulni belőle.
Bitti11 (az igazi)
+ 1

Hát,hogy még ál Bittik is bereggelnek(#12),na ez már a legalja.
Az eszem megáll. Remélem drótkefét fogy szarni te seggarcú.
+ 3

Ja és azt írta egy pár ember,hogy állandóan panaszkodik.
Akkor azt is megírhatnánk,hogy mi a fasznak kéne örülnie?
A MAN szigetre állampolgárságot kapott,nekik kell,a Magyaroknak nem kell,mert még nem lopott miliárdokat.
+ 3

En sem akarok bantani senkit de a sok falabu gyokerre(focista) van penz ugye? !Az a baj ,h Magyarorszagon az embereket csak az erdekli amiben van penz, pusztan jo indulatbol vagy onzetlensegbol semmit csinal.Jo olvasni a hirekben magyar versenyzokrol mindegy melyik!(Bitti,Talma,es a tobbiek)
Persze az a nem mindegy ki hogyan jut elore !
Bocs a wau wau -ert
+ 2

es meg annyit hajra Bitti11!
udv a North West 200-on es a TT-n
+ 2

Most néztem meg az a DVD-t amit a motorrevű előző számához volt csatolva.Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Nagyon jól bemutatja a TT-t.Szerintem azok a résztvevők akik ott tudnak indulni ,azok az emberek az igazi nagy versenyzők.
Fel nézek rájuk és tisztelem őket.
Nagyon nagy örömmel tölt el ,hogy egy magyar motoros képviseli hazánkat.
BITTER SÁNDOR
Köszönjük.
ui:Nagyon remélem a 2010-es megméretetésen tudunk majd találkozni csak egy autogram erejéig.
Addig is jó felkészülést
Csá
+ 2

ericartmen...
Láttad te már Bittert élőben motorozni? Valószínüleg nem, mert akkor nem írogatnád a büszke fikázó soraidat pöffeszkedve a kis konpúterod előtt, miközben tehetségeket emlegetve gondolom magadra gondolsz! Igen sok versenyző örülne és valószínüleg mi is örülnénk, ha ilyen kemény mentalitással rendelkeznénk, amivel ő. Évek óta világszinten nyomja, lényegesen kevesebb médiával, mint Talma, mégis ott van, a szerencsétlen szezonoknak pedig a jóval 100% fölötti motorozás és az ebből fakadó rizikózás az oka. Én emlékszem az mz-s, a Supersport 400-as és a superbike-os szezonokra, ezért tisztelem maximálisan Bitter urat! A gyengébb technikát bevállalósan jobb eredményre késztetni még ennyi bukás és kudarc után is, az csakis elismerést válthat ki. Részemről legalábbis igen.
Minden jót, további sok sikert kívánok!
+ 3

Még egy hozzászólásom lenne, pont tegnap néztem fél szemmel a csodálatos Fókusz című műsort, mert amúgy nagyon nemérdekel az a sok szenny...na mindegy ezt hagyjuk....Láttam, hogy Palikék Dubai-ban versenyeztek egy 24 órás versenyen? erre van pénz mi? Szegény...Dakarra nemjutott ki, sebaj elmegyünk Dubaiba....Szerintem ehhez sok mindent nemkell hozzá tennem....Ha Palikról van szó akkor mehet a pénz bármire? Volt még rajtuk kívül még két magyar csapat....Szerintetek mikor mutatták őket? Vagy mikor volt róluk szó? Akkor mikor az egyik magyar pilótába háturól belészáltak és a kulcscsontja eltört, mert amúgy ő nem olyan érdekes, mint Palik....csak akkor ha esetleg baleset éri! Szép mondhatom....
+ 2

Ne hagyd magad Bitti!Te sokkal többet érsz annál,hogy igy fejezd be.
Szeretnénk még látni a TT-n az első 20-ba!
+ 2

A helyzet az, hogy sokan említik Talmát, a focistákat, Palikot. hát igen nekem sem tetszik, hogy nekik van lehetőségük, támogatásuk, pénzük, kapcsolatuk stb, hogy megteremtsék maguknak a feltételeket vagy valaki más teremtse meg nekik és ezzel ellentétben Bittinek kevésbé.
de ne felejtsük el, hogy először 2009-ben közvetítette a TT-t egy brit kereskedelmi csatorna teljes egészében.
előtte éveken keresztül csak összefoglalókat láthatott a brit közönség is.
sajnos a TT amióta elvesztette a világbajnoki futam státuszát, egy angol nemzeti eseménnyé alakult vissza.
csak a top 5-6 versenyzőnek vannak "komoly" szponzorai,( HM Plant, Robinson Concrete, Padgetts, TAZ Relentless, Wilson Craig) de azért ezek sem hatalmas multicégek...
emellett van sok versenyző aki privátban indul, közülük is ott van példaként a tavalyi supersport nyertes Michael Dunlop, akinek a haverok ( Guy Martin, Clive Padgetts ) segítettek anyagilag és privát versenyzőként indulva nyerte meg a versenyt!
szerintem Bitti ha UK-ban ( mondjuk a Man szigeten ) élnél, egyszerűbb lenne szponzorokat is találnod, és biztosabb anyagi hátteret is.
Mindenesetre nagyon sok sikert és kitartást a következő szezonra!
nagyon remélem, hogy láthatlak idén a TT-n menni!
ja és még egy gondolat, tavaly először megjelent Rossi és ment egy laza kört Agostinivel, tehát úgy gondolom a szervezők fején találták a szöget, mert ugye Rossi média-mágnes.
ilyen ötletekkel nagyon gyorsan nagyon népszerűvé tehetik ezt a csodálatos versenyt, és hát minél nagyobb a médiaérdeklődés, annál érdekeltebbek lesznek a szpozorok is, és ez mindenképp Bitti malmára hajthatja a vizet!
Hajrá Bitti!
+ 1

Akárhogy is fáj, BITTER A KIRÁLY! :))
+ 2

Egyetertek azokkal akik azt allitjak, hogy Bitter Sandor tobb tamogatast(!) (tamogatast, nem mediaszereplest! - az minek neki, nem fozni akar, hanem motorozni) is megerdemelne, vagy azzal, hogy ha mas orszagban lennenk, akkor konnyebben boldogulna. Azt viszont ne felejtsetek el, hogy ha netan O lenne a fozomusorok jokepu sztarja, akkor meg azert ostoroznatok, mert "elszallt az agya", "nagykepu mediasztar, pfujj". Ugyanezt csinaltatok Talmaval is. Mikor vilagbajnoki cimet nyert, akkor nem erdekelt titeket, kinek a penzebol van, mindenki orult. Mikor gondok lettek es Talma magyarazkodni kezdett, akkor mintha nem ugyanarrol az emberrol lenne szo, sorra jottek a lebecsmerlo kritikak es jonnek mai napig is. Elokerultek a mocskos anyagiak. Azok, akik Talmacsit gyalazzak, azok Bitter Sandort is gyalaznak ugyanugy, ha O lenne Talmacsi helyeben es forditva: Bizton allitjak, hogy Talmacsi nem tudna ugy motorozni, mint Bitti, bla-bla-bla. Mert ne tudna? Honnan tudod? Te tudsz ugy, mint barmelyikuk is?
Az "azert tart itt az orszag", "Magyarorszaggal az a baj" kezdetu dumak ugyanezert hibasak: nem kovetkezetesek. Azt, hogy "igen, tevedtem, atvertek, tiz evig rosszul ixeltem" senki nem hajlando beismerni, mindig a szomszed a hibas. Te mit tettel az orszagert?
Magyarorszagot nagy betuvel irjuk, minden esetben. Iskolaba nem jartal?
Meg egy olyan nagy motorossal is mint Bitter Sandor elofordulhat, hogy kitoltetlen adatlappal kommentel. Lett is belole mindjart ketto. : ] Sokadszor: a kommentelesnek nem feltetele a kitoltott adatlap! Te olvastal olyat valahol, hogy kommentelni csak kitoltott adatlappal lehet?
En nagyon bizom benne, hogy Bitter Sandor tervei valora valnak es ugyanezt kivanom minden magyar motorversenyzonek es sportolonak.
Igen, ezt kivantam Baugarthner Zsoltnak es Kovacs Istvannak is. Ugyanugy drukkoltam neki mikor olimpiai cimet nyert, mint akkor, amikor tetmeccset veszitett. Te tudod mi az, 20 evig minden reggel 4-kor kelni es napi 6 orat edzeni? Te tudod milyen a vilag penzet arra kolteni, amit talan nem is csinlasz olyan jol? (Persze, hogy tudod, hiszen meregdraga sportmotort veszel, amire epphogy csak telik, pedig kimotorozni nem tudod.)
Ha mindig azt nezitek, ki, mibol, hogyan, mit nyilatkozik, sosem szerettetek igazan a sportot! Zold lampatol a kockas zaszloig tart a motorverseny es Bitti vilagszinvonalan teljesit ebben az idoszakban. A gazt kel huzni, ami a csovon kifer es O nagyon tudja, hogyan kell csinalni. Amikor meg Macau-n szurod 2 kiloval a szalagkorlattra fekudve, olyankor nem az szamit, kinek a penze van a motorodban, hanem az, hogy helyen van-e a tokod... Neked a helyen van?
+ 1

A legtöbb igazi motoros örült Talma sikereinek, ha igazán race-fanatikus vagy, eszedbe se jut a "savanyú a szőlő- sajnos nagyon is magyar mentalitás"... Mindenkinek vannak jobb és rosszabb periódusai, ez meg egy igen lóvéigényes technikai sport, ahol ráadásul még a média is mozgatja elég rendesen a szálakat. Legtöbbünknél Talma esetében akkor szakadt el a cérna, amikor elkezdte használni a szurkolótáborát (lásd hungaroringi Talma-találkozó, vagymi...) mert annak már nagyon marketingszaga volt és kevésbé érezted a lelkesedést, az igazi versenyszellemet, inkább egy olcsó színházi előadásnak tűnt az egész. Mindenesetre szerintem ember nincs a földön, aki tudva tudván, hogy sereghajtó is lesz, ne próbált volna végiggurulni egy szezont a Moto GP-n, mert akárhogy is van, az a hely az, ahová minden motoros vágyik, akiben van egy kis versenyszellem.
A 90-es évek elején még azokat is irigykedve néztem, akik leharcolt,háromhengeres RS 500-asokkal mindig full utolsóként, de ott voltak a rajtrácson a Grand Prix-n. A magyarázkodás, meg a hű,meg a há az már más lapra tartozik. Ki honnan, mennyi szponzort tud keresni, vagy mennyit szereznek neki (nem mindegy!) az megint más kérdés, de mindenképpen tiszteletreméltó, ha a versenyszellemből teszi, ha megmarad annak aki volt és tudja honnan jött. Vannak ilyen motorversenyzők, akiket nem változtat meg a hirtelen jött hírnév, pedig lehet,hogy közhely, de Magyarországon lényegesen nehezebb dolgod van, ha azt akarod,hogy ismert legyen a neved, nem pedig hírhedt.
Azt,hogy a média mennyire szelektálja a sportolóinkat meg ne is firtassuk. Addig, amíg nem esik le verseny közben a lábad, vagy nem folyatsz el 55 liter vért, addig nem vagy értékes hír. Ezért nem tud a laikus semmit a híradásokból jogtalanul mellőzött, egyébként sikeres versenyzőkről. Ilyen körülmények között MÉGIS újra és újra benevezni a futamokra, megjelenni akár a családi vagyon árán is a nívós versenyeken több, mint tiszteletreméltó!
Kitartást ezerrel!
+ 1

Igen, ez igy van. En csak azt kifogasolom, hogy a kommentelok java osszekeveri a tarsadalmi, ertekrendi megnyilvanulasokat a palyan mutatott teljesitmennyel. A kettonek semmi koze egymashoz. A durukk a versenyre szol, ami sokszor - pl. Bitter Sandor esetben - oldoklo kuzdelem, tiszteletre, csodalatra melto. Aztan, ha az illeto aki a vonalon athalad egyebkent egy olyan ember, aki nekunk nem szimpatikus, akkor legfeljebb nem szolitjuk le a benzinkutnal ha latjuk, nem kerunk autogrammot tole, vagy elkapcsoljuk a TV-t, amikor makog a kvizjatekban. O se kerdezi tolunk, hanyszor nyalunk a fonokunknek egy munkaheten, hogy megmaradjon az allasunk, vagy honnan van a gazolaj amit a furgonunkba tankolunk.
0

Semmi egyebet nem írnék : CSAK ELŐRE NÉZZ!
HAJRÁ BITTI, BÍZUNK BENNED!
+ 1

Üdv! Sajnos tényleg nem sokat hallani Bittiről. Nekem az is nagyon fáj, hogy ha felhozom Bitti, vagy Ágó nevét, csak néznek, mint a majom, gőzük sincs ki az....:( //Volthogy dicsekedtem még nyár elején, hogy voltam egy pályázós oktatáson, és mivel Bitti, és Ágó épp ott, akkor teszteltek egy Bimotát, ők tartoptták az elméletet (mellesleg így személyesen is megtudtam milyen srácok, és nem gondoltam volna hogy Bitti ilyen szerény, de komolyan, vagy csak akkor, Ágó viszont nagy szájú:D))// , és csak néztek, hogy ők meg kik... pedig motorosnak mondtam... De ez csak melékes, tudjuk, hogy sokmindent elértek, és hiába a sok kritika én biztosan kitartok a szurkolással ameddig csak tudok, már tettetek le az asztalra (mindkettjükre értem, de tudom még vannak rajtuk kívül is), és ahogy Bandita mondta, csak előre, a mult olyan amilyen, de a jövő a kezetekben lehet! Hajrá!
0

Azért Ágót ne emlegessük egy lapon Bitterrel. A motor revüs "futtatom magam" napló nekem egy kicsit túmáccs...
+ 2

Cápa
Sok mindenben igazad van,én úgy vettem ki az írásodból,hogy nem nekem szól,DE
-Igen is azért tart itt ez az ország,mert mindíg is hagyta a tehetségeket elmenni,és szerintem te jól tudod,hogy nem csak a Bittire gondolok,hanem nagyon sok Magyarra,akik külföldön váltották valóra az álmukat,és idegen országnak szereztek dicsőséget. PL: A Talma miért nem tud szinte 100%-ban Magyar segitséggel motorozni? A választ mindketten tudjuk. De mondok mást:AZ egyik ismerősöm fia sérült gyerek,és kint volt a siketek vizilabda világbajnokságán,megnyerték,hazajöttek,és meghívást kaptak a sportminisztériumba. Elmondom mit kaptak a sikeres szereplésért: 1db polót(kicsi a mérete),1db tollat,egy műanyag szart(valami kocka)de eggyikőnk sem tudott rájönni,hogy mire való,1db oklevél,a minősége gyalázatos. Szerinted ezt érdemelték? Gondold át. Nem arról szól,hogy milliókat kellett volna kapniuk,de ez kritikán aluli,arról nem beszélve szerinted ezek után mit gondol az a 19 éves srác? Na ez van a Bittivel meg a talmával is. Aztán egy szép napon elhúznak mind a ketten,és huzzák más ország szineiben a gázt,mi meg szentségelünk,hogy miért nem a Magyarok dicsőségére motoroznak. Én úgy érzem,tettem már ezért az országért,de hogy meddig fogok? Na azt nem tudom. Nekem nem kell semmilyen támogatás,nem vagyok tehetséges semmiben,csak az aszfaltozásban stb..... DE igenis elvárhatom,hogy a tehetségeket támogassa az ország,mert az adót és egyéb szarokat befizetem,és szívesebben látnám,hogy ilyesmire költik mint Audira,nyaralóra stb.
#45
sikoy - január 23. 21:49
0

Ez így van sajnos mindenre kihat a politika! És nem hiszem hogy Magyarországot a végletekbe kellene emelnünk, ha már ennyire elkanyarodtunk! CÁPA szerinted Bittinek olyan felemelő érzés volt a rengeteg felkészülés után,hogy lezsírozva a médiát a verseny előtt az mégis nemet mondott? Tényleg nincs köze a magyar társadalmi értékrendnek ehhez:( Szerinted ha több lóvét kapna nem tudna többet kihozni magából, és akkor nem látnák nyafogni?! Bár ezeket a megnyílvánulásokat is olyanok írják akiknek fingjuk nincs milyen valamiért keservesen ˝kétkézzel˝becsületesen megdolgozni! Ugyanis két ember létezik akit tolnak és a segge alá tesznek mindent és aki a semmiből felküzdi magát ennyi!
0

Bitti február 20.-án 18 órakkor az ANDRETTI-ben beszámolót tart a versenyeiről!
Ott személyesen is megkérdezhetitek!
Mit miért és hogyan tesz majd a jövőben!
Váci tz 13. ÚJPESTEN! Nem a Nyugati térnél!
Nem kell találgatni! Ő megmondja........
0

Oldklu, egy pontos címet tudnál adni?
#48
rsati - január 24. 18:46
0

BITTI#11 egy nagyszerű ember!én nagy tisztelője vagyok,és igen is több figyelmet érdemelne!
Remélem idén is találkozunk a pancsi ringen,ahol jó pár versenyt megnyert!HAJRÁ BITTI!
Üdv:Barátod Ati
+ 1

En csak arra probaltam celozni, hogy aki most azert haborog, mert Bitti-t nem tamogatja a media, az akkor is haborogna, ha tamogatja. Peldat meg 20-at fel tudtam sorolni, de tenyleg Kovacs Koko a legjobb pelda. Mikor olimpiai bajnok lett (az nem olyan kis dolog) - "Szep volt Koko!". Mikor bamba f...sz modjara elvesztette a profi VB ovet itthon - "Elszallt, nagykepu, utalom". Miert? Eddig szeretted? Csaladtagod? Tett Neked szivesseget, vagy artott Neked? A vicc az, ha nem mutatja a media a profi meccseit, csak szepen elbukja a cimet fu alatt, akkor ma is "Szep volt Koko" lenne. Magyaran hiaba tok ugyanarrol az emberrol van szo, az hogy mit gondolnak rola az csak attol fugg mit akarnak gondoltatni az emberekkel. Bizton allitom, ha Bittert felkarolna a media, a mai rajongoinak fele ellene fordulna. Eddig mindenkivel igy volt. Kell ez neki? Minek? Motorversenyzo, nem majom.
0

Cápának igaza van!
0

Én nem a médiára céloztam elsősorban,hanem a támogatókra,ha figyelmesen elolvasod amit írtam,megérted. Tudod én úgy vagyok,hogy ebben a szar helyzetben,ami itt van szükségem lenne egy olyan eseményre,ami mondjuk éppen ez az eset lenne. Jó érzés lenne ha azt hallanám,hogy van támogató,és nyugodtan motorozhat,állítom még ennél is jobban menne.Mert azt mindannyian tudjuk,hogy versenyezni,felkészülni csak nyugodtan lehet.Legalább tudnám,hogy jó helyre került a pénz. Az írásaid nagyon általánosítanak,én nem tartozom ezek az emberek közé. A médiát meg leszarom,engem csak az érdekel,hogy legyen szponzora,mert megérdemli.
Üdv neked.
+ 1

Aszfaltvago!
En ertettem mirol beszelsz, azert nem szemelyesen Neked cimeztem a mondandom. Altalanositottam, mert ezesetben helyenvalo. 3-4-5-100 peldat tudunk mondani mindketten. Sportolok, nagysagok, akiket a media felkarolt es ma mar semmit sem tudunk roluk, vagy ha igen guny targyai. Nincs penzuk, nincsenek eredmenyeik, vagy befejeztek a sportpalyafutast ilyen-olyan okbol. Tkp. azt kellene szamolni, aki nem jart igy. Hirtelen egyet sem tudok. Mondj egy olyan nagy bajnokot, akit penzeltek es hires lett es ma is elismert. Egy sincs! A legelso kommentem elso soraban szerepel az, hogy Bitternek tobb tamogatas jarna. De "nincs penz" - mondjak - legalabbis nem akar lenni. Befektetni mindenki csak ugy mer/akar ha van reklamerteke a dolognak. Igy viszont a mediat nem lehet kihagyni. Ha nem hagyod ki, akkor pedig az lesz, amit mondtam. Evek mulva "Bitti a nagykepu csicskajancsi" - ezt fogjak mondani rola. Kik? Mindenki. Miert? Nem tudom. Kokorol, Talmarol, Baugartnerrol, Palikrol miert mondjak? Valoszinuleg a sarga irigyseg vezerli oket, dogoljon meg a szomszed tehene is. Direkt azokat a neveket soroltam fel, akiket ha meghallotok, akkor az elso mondat ez lenne: "Jo, de Palikot, meg Baugarthnert ne hasonlitsuk Bittihez!" Miert is?
Palik Laszlo - ezidaig a legjobb eredmenyt elero magyar dakaros
Baumgarthner Zsolt - eleg jo volt ahhoz, hogy szuperlicenszet kapjon es eleg gazdag ahhoz, hogy bevasarolja magat egy csapatba. Ezt mas nemzetek fiai is igy csinaljak, csak mas nemzetek ilyenkor drukkolnak neki
Kovacs Istvan - olimpiai bajnok, profi vilagbajok es kontinentalis bajnok
Talmacsi Gabor - gp 125 vilagbajnok
Mi a baj veluk? Csak egy lehet: Tamogatast kaptak amivel igy-ugy eltek. Kit bantottak ezzel? Hova a nagy ellenszenv? Ha Bitti tamogatast kapna, miert ne jarna igy?
Az emberek fejeben kell rendet rakni. Akiknek rend van a fejeben, azok kepesek kikenyszeriteni, hogy az orszagot a megfelelo emberek, a megfelelo modon iranyitsak. Ha a megfeleloen mukodik az orszag, akkor fognak penzt kapni a motorversenyzok es nem fog kelleni hozza a kimittudban makogni, csak motorozni, de azt jol. Ezert irtam az elejen: keressen mindenki magaban is hibat. Es maskor gondolja meg, hogy hova ixel. Amig a magyar kepes bemenni a bevasarlocentrumba, hogy hitelre vegyen egy mereg draga taivani plazmatevet csak azert, hogy nagyobb legyen, mint a szomszede vagy felnyomja a szomszedjat amiert lopja a gazt, amit O maga nem mer, mert fosik, de kozben ugyanugy elcsalja az SZJA-t, addig soha a budos eletbe nem lesz rend es az a vilag, amit Te almodsz nem fog eljonni. Tegyunk azet, hogy eljojjon megis! Ehhez az elso lepes: Magyarorszagot nagy betuvel irjuk. Aztan bemegyunk hetfon dolgozni es igyekszunk jol vegezni a dolgunkat! Aztan elenekeljuk a Himnuszt es a gyerekkel is elenekeltetjuk... es majd egyszer...
Hajjra Bitti!
0

doo.53 RÁD gondoltam,csak nem ugrott be a neved,nézd el nekem:)
+ 1

(FeherCapa)Talmácsi Gabi és Kovács István saját erejéből lettek világbajnokok,Bitter Sanyi nincs olyan tehetség,viszont sokkal tökösebb,ezért is van ilyen rajongótábora.Baumgarthnert és Palik Lacit szerintem nem lehet hozzájuk hasonlítani,ők más kategória.
+ 1

Miért, Bitter Sanyi nem saját erőből küzdötte fel magát idáig?
+ 1

De igen,a saját erejéből.Ne értsd félre,én is nagyra tartom.
0

EriCartmen - Helyes a válasz! :)
+ 1

Cápa
Nagyon rendben van minden a fejedben,és teljesen igazad van amiket írtál. Nagyon örülök,hogy eszmét cseréltem veled,sokat lehet tanulni azokból a dolgokból amiket írtál. Én meghajlok a gondolataid előtt,azért még annyit hogy én úgy érzem,tettem már annyit Magyarországért,hogy ők is tegyenek valamit le az asztalra. Ami fontos: még az én fejemben sincs rendben minden,de úgy érzem jó úton haladok.
Üdv neked.
#59
Sharx - január 29. 10:24
+ 1

Nem kéne elfelejteni Bitti eredményeit. Jönnek a nagy okos be szollások, de belese gondoltok, hogy milyen áldozatokkal járhat, hogy egyáltalán kijuthasson a TT-re. Nem kis eredménnyel tért haza mellesleg. Szerintem ezeket kéne szemelőt tartani.
Nem mindig leszólni, és tipikus magyarként mindent negatívan felfogni.
Értékeljük versenyzőinket és örüljünk neki, hogy ilyen eredményeket érnek el. Én úgy tudom, itt egyikőtök sem szerepelt még a TT ben. De Bitti igen.
HAJRÁ Bitti! És HAJRÁ Magyar motorversenyzők!
0

Hello mindenkinek!
Hát látom, hogy itt azért a vélemények közt van vegyes köret…. Én csak annyit mondanék, hogy az egyik ismerősöm sem volt jó véleménnyel Bittiről ( az igaziról;) ) és azt mondta,egy másik versenyző neki, hogy akkor mondd el a véleményedet róla ha ismered…. Sokan nem tudják, hogy milyen versenyző sokáig én sem tudtam, de felvilágosítottak, hogy nagyon jó, mert nem sok olyan versenyző van aki úgy felül a motorra, hogy elvan törve keze lába és tény hogy a verseny után a mentőben viszik de legalább végig ment és nem nyafogott… lehet, hogy mostanság többet „nyafog” de ebben a mai világban nem csodálkozom rajta…. A mai motorsport színvonala Magyarországon eléggé mélyen van…. Ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy bíztassuk és bíztassuk, és idővel nem fogjuk hallani a „nyafogásait” csak a jó híreket… Persze ez az én véleményem…
Üdv mindenkinek :))
0

1 proximus - január 20. 14:08-2 Félreértés ne essék, elismerem ennek az embernek a tudását. DE Ennyit nyavajogni, ez már kész. "Nincs pénzem, rossz a kondim, rossz a közérzetem stb stb stb. Olyan interjut még nem láttam ahol nem sírna
IGEN ? NEKED ITT KUSS MEG ALÁZAT VAN HIÁBA VERSENYEZTÉL MÁR AKÁR MCGUINESSEL IS!
BITTI TE MEG SZARD LE KI MIT MOND,HA MINDENKI SZAVÁT MAGADRAVENNÉD ...CUDAR VILÁG GYÖNNE AKKO
0

Aki nem nyafog meg höbörög az nem is férfi,az egy alázatos kispöcs...
nyomjad bitti baszki